Így reptetheted legálisan a drónodat!

drone-698564_1280

Bár drónt továbbra is bárki szabadon megvásárolhat, a 2021 eleje óta hatályos szabályok nyomán sok, a gyakorlatilag szinte csak szobában használható játékszereket leszámítva minden drón legális reptetéséhez szükség van a jármű hatósági regisztrációjára, drónkezelői vizsga teljesítésére. A felszállás és repülés időtartama alatt pedig be kell jelentkezned Magyarország hivatalos drónalkalmazásába is. Összeszedtünk minden tudnivalót a legális drónozásról a drónozással még csak ismerkedő hobbisták számára.

Dacára a szigorodó szabályozásnak, a drónok továbbra is népszerűek a vásárlóink körében, ezért döntöttünk úgy, hogy a Drone Hungary közösség szakértőjét segítségül hívva összegyűjtöttünk nektek mindent, amit magánszemélyként és hobbifelhasználóként tudnotok kell a drónozásról (a professzionális felhasználásra szigorúbb, bonyolultabb feltételek vonatkoznak).

Alapvetően arról van szó, hogy a drónokat képességeik (például milyen messzire képesek repülni, tudnak-e képet/hangot rögzíteni), tömegük alapján osztályozzák. Ezen kívül a drónokkal végezhető műveleteket kategóriákba sorolják (privát felhasználóként az A1, A2, A3 kategóriájú műveletek jöhetnek szóba). Így meg lehet határozni, hogy egy adott drónnal egy adott területen végzett repülést milyen vizsgával lehet elvégezni, és szükségesek-e ezen felül kiegészítő engedélyek és képzések.

Milyen drónt (pilóta nélküli légijárművel) reptethetsz szabadon engedély nélkül?

Gyakorlatilag ez csak a legegyszerűbb, gyerekjátéknak minősülő drónok esetén lehetséges:

  • ha nincs a drónon semmilyen adatrögzítő eszköz (például kamera vagy mikrofon)
  • a felszállótömege (tehát akkumulátorral, rotorvédővel, memóriakártyával stb. együtt) nem éri el a 120 grammot
  • nem tud 100 méternél messzebbre repülni az irányítását végző drónpilótától

Tehát még egy tenyérnyi minidrónt sem reptethetsz legálisan a szükséges engedélyek, vizsgák megszerzése, és a hivatalos magyarországi drónalkalmazás folyamatos használata nélkül, ha azon akármilyen egyszerű kamera is van. Ha a gyereked szeretne drónnal játszani, válassz neki olyat, amelyen nincs kamera, könnyű, nem repül túl messzire! Hidd el, így is jól fog szórakozni vele, neked pedig nem kell tartanod a büntetéstől, ráadásul túl sok kárt sem tud vele okozni.

A lehető legkisebb, legegyszerűbb kamerás drónra vágyom, mi a teendőm?

Mi is sok drónvideót nézünk a YouTube-on, megértjük, ha te is szeretnél saját drónvideót készíteni, nem véletlen, hogy a DJI Mavic Mini drónt is sokan rendelik meg tőlünk, ezért ezt a modellt vesszük példánk alapjául. Ha ennél nehezebb drónra vágysz, az arra vonatkozó tudnivalókat a következő szakaszban olvashatod.

A DJI Mavic Mini tömege több mint 120 gramm (249 grammot nyom a mérlegen) több száz méterre, optimális esetben akár két kilométerre is eltávolodhat a drónpilótától, és jó minőségű kamerával is fel van szerelve.

2023-tól az Európában boltokba kerülő drónokat a gyártók már osztályjelöléssel is ellátják majd – C0-tól C6-ig -, hogy könnyebb legyen megállapítani azt, hogy egy-egy konkrét típusra milyen előírások vonatkoznak, és milyen vizsgával reptethetők.

Ha egy ilyen, vagy hasonló paraméterekkel bíró drónnal szeretnél legálisan repülni Magyarországon, ezek a teendőid (ha magánszemély vagy és csak hobbicélra használnád a drónodat):

  • A legfontosabb: 16 évesnél idősebbnek kell lenned!
  • Regisztráltatnod kell a drónodat e dokumentum kitöltésével, amelyet postán vagy elektronikus úton kell eljuttatnod az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Hatóságának. (Ne lepődj meg, a dokumentumban a drónokra UA-ként, vagyis pilóta nélküli légijárműként hivatkoznak!) A sikeres regisztráció után kapott azonosítójelet fel kell matricáznod a drónodra.
  • Saját személyes adataidat is regisztrálnod kell a drón üzembentartójaként egy másik dokumentum kitöltésével. Ezt is az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Hatóságának kell eljuttatnod. A Drone Hungary videójában részletesebben elmagyarázzák mindkét dokumentum kitöltésének mikéntjét. Tapasztalataink szerint általában néhány hét alatt lehet letudni a regisztrációs procedúrát, és mindkét esetben 2000 forintos regisztrációs költséggel kell számolnod.
  • Jelentkezz a Közlekedéstudományi Intézet online zajló Drónpilóta alapképzésére, és végezd el azt! Hobbifelhasználóként az A1/A3 osztályú képzést kell letenned, amely a drón kezelésén kívül meteorológiai, és a földi kockázatok csökkentését célzó ismereteket is magában foglal.
  • Az online tanfolyamot regisztrációt követően ingyenesen elvégezheted, a tanfolyam végén nyilatkoznod kell a képzés teljesítéséről.
  • Jelentkezz a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpontnál vizsgázni, amelynek díja 4600 forint. A vizsgázás személyesen történik a KAV-nál, és 40 feleletválasztós kérdésből kell legalább 30-at helyesen megválaszolnod a sikeres teljesítéshez.

Regisztráltam magamat, a drónomat, sikeresen le is vizsgáztam. Hogyan tovább?

Ha minden szükséges igazolást megkaptál a regisztrációkról és a drónvizsga elvégzéséről, ideje, hogy feltelepítsd a hivatalos magyar drónappot, a MyDroneSpace-t, ami ingyenesen elérhető iOS-re és Androidra is. Miután a személyi igazolványod digitális példányára is szükség lesz, fel kell majd telepítened mellé a magyar GoodID appot is, amelyben biztonságosan lehet tárolni személyes adataidat.

A MyDroneSpace applikációban tudod bejegyezni a felszállásodat (amiről így a Hungarocontrol légiirányítói is tudomást szerezhetnek) illetve az appba folyamatosan bejelentkezve kell maradnod, ha bármikor is repülsz a drónoddal. Ebben tudod leellenőrizni, hogy annak a helyszínnek a légtere, ahol vagy, nyílt-e, azaz repülhetsz-e rajta külön engedély nélkül a drónoddal.

Kezdő drónosok számára a lakott területeken kívüli helyszínt javaslunk a gyakorlásra, és tudnod kell azt is, hogy A1/A3 osztályra szóló drónvizsgával egyáltalán nem repülhetsz lakott területen, illetve emberek felett – embereket legfeljebb 150 méteres távolságban közelíthetsz meg. (Ha váratlanul emberek jelennének meg ott, ahol repülsz, a lehető leggyorsabban el kell irányítanod a felettük lévő drónt.)

Vigyázz! Lakott területen kívül is minden felszállás előtt ellenőrizned kell, hogy az adott területen engedélyezett-e a drónozás, ugyanis előfordulhat, hogy ugyanazon a területen pont akkor nem reptetheted a drónt, mert mondjuk a közelben helikopteres mentést végeznek, vagy mondjuk egy katonai konvoj vonul át, máskor viszont szabad repülni. Rengeteg olyan légtér van – például repülőterek, kórházi helikopter-leszállók, erőművek, katonai objektumok – amelyek közelében egyáltalán nem lehet drónozni civil felhasználóknak. A legjobb, ha a Légtér.hu online böngészhető térképén nézel ki egy ideális helyszínt a közeledben – persze a MyDroneSpace appot ilyenkor is használnod kell.

Ennél is nagyobb, profibb drónra vágyom, lakott területen is repülnék. Mit tegyek?

Röviden összegyűjtöttük neked a további tudnivalókat is, de az ezekkel kapcsolatos szabályozás nagyon bonyolult, ezért kérjük, hogy olvass utána a fenti oldalakon!

  • Ha mindenképp olyan drónt használnál, ami 250 grammnál nehezebb, már felelősségbiztosítást is kell kötnöd rá, amelyet már hazai biztosítótársaságok is kínálnak, és le kell tenned az A2 kiegészítő vizsgát is.
  • Lakott területen való drónozáshoz eseti légtérhasználati engedélyért kell folyamodnod, amely legfeljebb 7 napra szólhat, és 30 nappal a felszállás előtt kell megigényelned azt a szükséges dokumentumok benyújtásával az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál 9 ezer forintos szolgáltatási díjért. (Nem biztos, hogy az adott időpontban az adott helyszínre megadják az engedélyt, hiszen lehet, hogy más célra használják az adott légteret.)
  • Számos helyszín esetében az ITM mellett biztonsági elemzést is kell kérni az adott drónos művelet elvégzésének kockázatelemzéséhez, máskor pedig helyileg illetékes légiforgalmi szolgáltatók hozzájárulását is meg kell igényelni a drónozáshoz. Külön eljárási díjat kell fizetni például akkor is, ha környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek használatára szeretnétek engedélyért folyamodni.
  • Ha kereskedelmi célra használnád a drónodat (például fotós, videós vagy), akkor arra az itt ismertetettől eltérő, szigorúbb szabályok vonatkoznak.

További hasznos információkat a Légtér.hu blogján, a MyDronespace.hu tudástárában, a Drone Hungary Facebook-oldalán, a Közlekedéstudományi Intézet oldalán, valamint a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. honlapján találhatsz.