Fej- és fülhallgató (1140 Termék)

Találatok: 1140

Fej és fülhallgatók utazástól a játékig mindenhez

A hordozható zenelejátszók, s más arra alkalmas eszközök elterjedésével a fej és fül hallgatók is egyre nagyobb teret hódítanak. Csak körül kell nézni, már is láthatjuk, hogy a körülöttünk lévők igen nagy százaléka zenehallgatással, filmezéssel üt el az időt, melyet az utcán, útközben illendően csak fülhallgatóval tehetünk meg. Ezen kívül csoportos játékhoz, telefonáláshoz, s akár otthoni zavartalan tv-zéshez is használhatunk fülhallgatót. Ezeknek a kis hangátvivő eszközöknek azonban rengeteg fajtája, típusa létezik, így a bőség zavara gyakran megnehezítheti a választást. Az alábbi szempontok segítséget nyújtanak a számodra legmegfelelőbb eszköz kiválasztásában.

Fej- vagy fülhallgató
Az első alapvető kérdés mellyel dűlőre kell jutnunk, hogy fejhallgató vagy fülhallgató pártiak vagyunk-e. Bár ezen a kérdés eldöntésében túlnyomó részt a személyes ízlés, kényelem dominál, vannak helyzetek, melyek megkövetelik egyiket, másikat. Hordozhatóság terén egyértelműen a fülhallgatók vannak előnyben. Kisebbek, könnyebbek, zsúfoltabb helyen is elfér vele az ember. Ugyan csak ez a típus ajánlott sportoláshoz, egy sport fülhallgató stabilabb, biztosan nem esik le futás vagy ugrálás közben. A fejhallgatók, mint nagyobb, robusztusabb eszközök inkább otthoni, vagy legalábbis kevésbé mozgalmas használatra a legalkalmasabbak. Gamer headset vagy gamer fejhallgató, ahogy neve is mutatja csak is ez a változat lehet. Hangminőségben általában jobban teljesítenek. Hosszabb életűek, megbízhatóbbak, mint a gyengébbecske felépítésű fülhallgatók.

Technikai adatok
Melyek azok a specifikációs értékek melyekre nagyobb figyelmet kell fordítanunk? Hanglejátszó eszközöknél az elsődleges szempont mindig a hangminőség kell legyen! Ezeket jól példázó adatok közül az első, az érzékenység melyet dB-ben adnak meg. Itt mennél nagyobb értéket találunk annál jobb. A Következő a Hz-ben megadott frekvencia átvitel. Ebből azt tudhatjuk meg, hogy a választott készülék milyen frekvencia értékek között tud hangot visszaadni. Ebben az a legjobb ha a két érték között mind nagyobb különbség van.
Ide tartozik még az impedancia azaz ellenállás (Ohm), melynél a leglényegesebb, hogy a lejátszónk által javasolt értékkel egyezzen, mert ellenkezőleg halkulást okozhat, még rosszabb esetben, akár a készüléket is tönkre teheti.

Hangerő és biztonság
Főleg aki sokat utazik tudja, hogy milyen fontos a kívülről érkező zajok, zörejek kizárása. A különböző párnás, fülbe dugható, vagy zárt fej és fülhallgatókon kívül léteznek olyan zajcsökkentő technológiák is, mely elektronikusan küszöbölik ki a háttérzajt. Vigyázzunk azonban, mert a külvilág hangjainak teljes kizárásával veszélybe sodorhatjuk magunkat. Arra is figyeljünk oda, hogy ne hallgassuk túl hangosan a zenét, mert az hosszú távon halláskárosodást okozhat.

Vezetékkel vagy nélküle
Végül de nem utolsósorban meg kell határoznunk, hogy vezetékes vagy vezeték nélküli fejhallgató mellett tesszük le a voksunkat. Egy bluetooth fejhallgató vagy bluetooth fülhallgató kényelmi szempontból maga mögé utasítja vezetékes társait. Ezek azonban drágábbak, s energiát igényelnek, így rendszeresen töltenünk kell őket, vagy elemet kell cserélnünk bennük.

Extra tulajdonságok
A fej és fülhallgatók mellé olyan extra funkciókat kaphatunk, mint például a mikrofon. Egy mikrofonos fejhallgató nem csak a telefonálást könnyíti meg, de videochat, vagy csoportos játék közben is hasznát veheted. Pluszt jelenthet még különböző méretű gumiharangok, fülbetétek mellékelése, minőségi zajszűrő rendszerek integrálása, esetleg vízállóság, vagy hívásfogadó gomb… a gyártók rengeteg extrát kínálhatnak a termék mellé, a lényeg, hogy hasznát vegyük.

Az Extreme Digital rengeteg fül és fejhallgatót kínál, hasznos extra funkcióval, kedvező áron, hogy a lehető legjobbat választhasd.